Énekes-színészként dolgozom több, mint 15 éve a Madách színházban, a Klasszik rádió reggeli szerkesztő-műsorvezetője voltam hét évig, lemezlovas „technikás-mixelő oklevelemet” pedig 2001-ben kaptam kézhez.
Ha szórakozóhelyet kell megneveznem – ami meghatározta az eddigi lemezlovas pályafutásomat – akkor a mérföldkő Kecskemét: a Kilele Music Caféban már gimnazistaként forgattam a lemezeket. A Nincs Pardon fontos állomás volt a pesti éjszakában, (itt 5 évig voltam rezidens a Szeparé részen) de a Szóda Kávézó & Mulatóban is sok éjszakát pörgettem végig hétvégenként. A Promenád Café, vagy a Fészek Művészklub szintén szép időszak volt az életemben, de megfordultam a Jazzy Pub-tól, az Ötkerten át a Symbolig a dj pult mögött.
Zenei repertoárom igen sokszínű: a retrotól a jazzes muzsikákig éppúgy válogatok, mint napjaink r’n’b slágereiből. A közönség igénye számomra meghatározó, úgy gondolom, hogy a lemezlovas feladata: a szórakoztatás, a jó hangulatot pedig, csak a vendégsereget figyelve lehet elérni. A felejthetetlen bulihoz közönség kell, a dj „csak közvetítő”. Ezt a hozzáállást, és az átfogó repertoárt különösen rendezvényeken értékelik, egy esküvőn ugyanis egész más metodikával dolgozik az ember, mint egy klubban.
Szívesen vállalok esküvőket – általában elvárás a teljes hangosítás, és discovilágítás is az ilyen eseményeken: ez természetesen igény szerint megoldható, és létszámtól, helyszíntől függően egyeztethető.
Nagy gyakorlatot szereztem a közel 20 éves pályafutásom alatt gólyatáborok, gólyabálok (ELTE TÓFK, ZAK…) szervezésében, lebonyolításában is.
Videoklipek forgatásán több filmes csapatban, mint „hangosztály” tevékenykedtem. (Király Viktor, Hooligans, Zséda klipek…)
Céges rendezvényeken szintén volt alkalmam nívós bulikat csinálni, de szeretem a fesztiválok hangulatát is. (Sziget, Be My Lake, Balaton Sound…)